2017. december 19., Kedd

Hetedik alkalommal várja Sepsiszentgyörgy önkormányzata a város lakóit közös gyertyagyújtásra advent első vasárnapján, hogy együtt ünnepeljenek. Ez alkalommal felgyúlnak a városban az ünnepi fények is, ez is jelezve, hogy megkezdődött a karácsonyi várakozás időszaka.

December 3-án, advent első vasárnapján 19,30-tól kezdődik az ünnepség. Elsőként a Székely Mikó Kollégium IX-XII. osztályos kórusa énekel, vezényel Dombora Anna. Dávid György plébános megáldja a város adventi koszorúját, ezt követően Antal Árpád-András polgármester meggyújtja az első gyertyát, majd a lángot továbbadja az ünnepségen részt vevő lakóknak. A Székely Mikó Kollégium IX-XII. osztályos kórusának újabb fellépését követően Péntek Zsuzsa és zenekarának kobozkoncertje zárja a hatvan perces műsort. A szervezők idén is forró teával és mézeskaláccsal várják mindazokat, akik részt szeretnének venni Sepsiszentgyörgy közös adventi ünnepén, ugyanakkor gyertyákat is szétosztanak az ünneplők között.

Ma már az is hagyománnyá vált, hogy advent első vasárnapján kapcsolják fel a város karácsonyi díszkivilágítását. Akárcsak az előző években, idén is a már megszokott visszafogott és elegáns ünnepi díszeket használják, újabb helyszíneket is kidíszítve.
Az adventi gyertyagyújtásra minden évben többezren látogatnak ki, Sepsiszentgyörgy egyik fontos közösségi ünnepe lett. 


 




<< vissza


Oldal megjelenítése: 6742    


Utolsó módosítás: 2017-11-21    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Sugásfürdő
Webkamerák
Várostérkép
Turizmus
Sepsiszentgyörgy 550
Székely Vágta
Szent György Napok
Testvértelepülések
Így szépül városunk
Székely hagyományok népszerűsítése
Székelyföld Kulturális Fővárosa

A programról
Zene
Irodalom
Színház
Vizuális művészetek
Ösztöndíjak
Alkotói pályázatok
Játék
Sajtó
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Közigazgatási átláthatóság
Pályázatok
Álláshirdetések
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Archívum 2008-2012
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2012-2016
Sportprogramok finanszírozása

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2017 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem