2020. augusztus 13., Csütörtök

A Bod Péter Megyei Könyvtár és Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2010-ben indította útjára a Könyvkelengye programot, így minden évben negyedikes, nyolcadikos, tizenkettedikes, valamint tizenharmadikos diákok részesültek könyvajándékban. 2014. április 29. és május 13. közötti időszakban közel 400 magyar és 100 román sepsiszentgyörgyi első osztályos vehette át a kolozsvári Koinónia Kiadónál 2013-ban megjelent, Markus Majalouma által írt, Apa, irány a tenger! című ifjúsági regényt, illetve Ioana Nicolaie Arik şi mercenarii című verses mesekönyvét. A magyar tannyelvű osztályok részére április 29-én rendezett ünnepélyes könyvátadást városunk polgármestere, Antal Árpád András köszöntője nyitotta meg, ezt követően Szonda Szabolcs könyvtárigazgató és Hollanda Andrea könyvtáros, programfelelős üdvözölte a jelenlévőket. Rostás-Péter Emese, a Koinónia Kiadó felelős szerkesztője röviden beszélt a könyvről, majd az ízelítőként felolvasott részlet után közös játék és könyvtárlátogatás következett. A könyvtár munkatársai kisiskolásoknak szóló olvasmányajánlóval hívják fel a családok figyelmét a felolvasás mindennapi gyakorlatának fontosságára. Mindehhez hűtőmágnes is készült, rajta a kérdésbe rejtett felhívással, biztatással: Olvastál ma is a gyermekednek?

Könyvkelengye 2014




<< vissza


Oldal megjelenítése: 4601    


Utolsó módosítás: 2014-05-20    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2020 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem